Cégünk legújabb lehetősége

Amikor úgy döntöttünk az édesapámmal, hogy a nevén lévő területeket nem értékesíti a család, hanem bizony növénytermesztésbe kezdünk, akkor tudtuk jól, hogy a zöldség és gyümölcs termelés nem igazán gyerekjáték és maga az agrárszektor is speciális kihívásokkal és persze egyben kifejezett lehetőségekkel is tarkított, úgyhogy minden összefogásunkra és kitartásunkra szükség lesz, de azt koránt sem gondoltuk volna, hogy végeredmény képpen ekkorát fog tudni fejlődni a cég, és gépesítésre fogjuk adni a fejünket. Persze ma már egy valamire való méretű gazdaságnak egészen egyszerűen szüksége van a gépesítésre, hiszen nem igazán könnyű jó és megbízható munkaerőt találni manapság, és hát a munka is egyre több, ezekkel a gépekkel pedig nem csak könnyebben, de sokkal gyorsabban és hatékonyabban is tudunk dolgozni, így új területeket tudunk bevonni a gazdaságba.

Nem mondom, hogy könnyű volt megtalálni a számunkra tökéletes gréder választást és persze azért az eke kapcsán is volt egy kis fejtörés a cégen belül, de aztán hála a jó égnek rátaláltunk az Umwelt csapatára, akik nem csak hihetetlen gyorsan és nagyon jó áron tudtak segítséget nyújtani ezeknek a gépeknek a beszerzésében, de bizony iszonyatosan jó minőséget is kínáltak nekünk, így azt gondolom hogy szuper ajánlatot kaptunk és éltünk is vele. Már a kiválasztás során is nagyon sokat segítettek, hiszen felbecsülhetetlen tanácsokat kaptunk tőlük. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha gépek beszerzése kapcsán van szüksége segítségre, csakis őket keresse fel, mert biztosan nem fog csalódni az eredményben. Számunkra új lehetőségek nyíltak meg azzal, hogy ilyen mértékben fejleszteni tudtuk a gépparkunkat. És egyben örökké hálásak leszünk az umwelt csapatának a lelkiismeretes és korrekt szolgáltatásért, a hihetetlen jó tanácsokért.